2015. október 19., hétfő

Hogyan NE szúrd el a szalagavatódat!

Sziasztok!




Hamarosan kezdetét veszi a báli szezon és vele együtt a szalagavató(k) is. 
Nem igazán ismerek olyan lányt, aki ne zsongana be ekkor, mert hát ez (vajuk be) mégis csak a Nagy Nap egy mini változata. Szóval stimmel minden. 
Azonban hajlamosak vagyunk túlzásba esni, sajnos. 
Tudom-tudom és most nem papolni fogok, mert én is elkövettem néhány hibát, de azért írom ezt a bejegyzést Nektek, hogy tanuljatok a hibámból. 


Smink

Miért is teszünk fel sminket? ... Nyilván azért, hogy szépek legyünk és annak is érezzük magunkat. Ha, olyan típus vagy mint én ( voltam 18 évesen) és a hétköznapokon is erős (esetemben füstös) sminket hordasz, akkor ne ess abba a hibába, hogy akkor dobjunk rá még egy vakolatot.  A fotózás a szalagavatónk napjának délelőttjén volt és hát a fotók nem mindig adnak vissza mindent szépen, a sminket meg pláne. A szemsminkemet nem bántottam, hiszen már csak megszokásból is barna füstös sminket tettem fel, de a kontúrozásra nagyon rágyúrtam. Emlékszem, hogy sminkelésnél is többféle kontúrozós képet nézegettem, hogy mit hova tegyek. Nyilván alaposan utána is néztem és igyekeztem olyan alapanyagokat használni, amik bírják a strapát. A végeredmény nem lett szörnyű, a hófehér bőröm kellőképp kontúrozott és szép lett élőben is és a fotókon is egyaránt. Mindenképpen igyekezzetek olyan sminket készíteni, ami szemhangsúlyos és a szempillátok jól ki van festve. A szemöldök persze kötelezőtökéletessége mellett a kontúrozásra is ügyeljetek, mert ahhoz nem ért a fotós...:) 
Ha, olyan lány vagy, aki nem sminkeli magát akkor Neked sem kell csüggedned. Ha, egy picit megigazítod a szemöldöködet, felteszel egy kis szemhéjpúdert, ami nem annyira színes, de annál fényesebb és csillogósabb  (persze szolidan) és minimálisan kifested a pilláidat felül, illetve alul a külső V-től a szemed feléig, akkor nem lesz baj! 
Az ajakápolót azonban senki se felejtse el, mert az is rengeteget tud dobni az arcunkon. 
A lényeg, hogy ne essetek túlzásba!!


(belleza.hu)


(bloglovin)



Frizura

Hát... itt egy picikét elcsesztem a dolgot. 
Szóval a tablón kiengedett hajat szerettem volna, mert úgy láttak a leggyakrabban a suliban is, de mivel a keringőre konty kellett volna, így döntenem kellett. A probléma pedig az volt, hogy a konty mellett döntöttem. A kinézett kontyom nagyon szép volt, de utólag kiderült, hogy a hajam elég rövid volt hozzá és nem mutatott szépen. Azt azonban megtanultam, hogy eléggé kevés embernek áll jól a feltűzött haj (persze a típustól is függ). Szóval inkább legyen kiengedve, az egyébként is szebb és nem annyira mű. Ha, esetleg egyenes szálú a hajad, akkor tehetsz bele hullámokat, de csak finoman. 
Plusz, nem fogod végig aggódni a fél napot, hogy szét fog esni a hajad. :) 


(Én ezt a frizurát választottam magamnak)

Cipő

Ne! Ne! És Ne! Nem kell felvenned nyolc centis tűsarkút vagy akkora platformú cipőt, amivel megölhetsz bárkit. Elhiszem, hogy menő és mindenki olyat hord, de annál gázabb dolgot nem nagyon tudok elképzelni, mint amikor szólítanak a szalagért és te három perc alatt érsz ki kopogva és esve-kelve a nézők elé, akik addig könnyesre röhögik magukat rajtad. Az sem oké, ha azt hiszed magadról, hogy profin tudsz menni benne. Hónapokat kell gyakorolni, és tükör előtt próbálni a helyes testtartást és a járást. Nem véletlen, hogy a modelleknek is van járáspróbája! Ha, nem érzed magadénak a cipőt és elkezdesz feszengeni, akkor még bénább és zavartabb leszel, ami persze a fotókon is vissza fog ám köszönni. A keringőt pedig eleve halálos kimenetelű ötletnek tartom magassarkúban végigtáncolni. 
Mivel én 180 cm vagyok, így ezekre semmi szűkségem, de mégis sikerült ízlésesen és elegánsan kinéznem. Egy pár centis fekete éktalpú cipőt választottam az este és egy kényelmes! bombabiztos igazi balerinacipőt a keringőre. Senki nem látja, hogy mi van a nagy szoknya alatt, de te mégis kényelmesen és gyorsan tudod csinálni a mozdulatokat és nem esel el. :)


(network.hu)

Ami még hasznos lesz...


  • Pánt nélküli melltartó (ruhafüggő)
  • Zsebkendő
  • Smink, főleg púder.
  • Ékszerek a variáláshoz
  • Harisnya tartalékba
  • Hajlakk
  • Csattok
  • Fésű
  • Ragtapasz
  • Varrókészlet (ilyenkor fog kelleni, ez tuti)
  • Parfüm vagy dezodor

Remélem tudtam segíteni Nektek! :) További jó készülődést! :) 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése